Lelkierő.hu
Pszichológia, gyermekpszichológia, sportpszichológia
nyitólap             gyermekek             felnőttek             sportolók             blog             kapcsolat





SERDÜLŐK

Gyermekünk serdülőkorba lépése viharos időszak kezdete. A kortársak szerepe megnő, és mindent és mindenkit kritikusan kezdenek el szemlélni a világban, kivéve persze önmagukat. Érzékenyek a külsőségekre, a visszajelzésekre. Az addig szófogadó és aranyos gyerekből hirtelen undok és szófogadatlan lény válik, mely próbára teszi idegeinket. Hosszú időszak veszi kezdetét 12-13 éves kortól egészen a fiatal felnőttkorig. Fő feladata ennek az életszakasznak a stabil identitás kialakítása. Szülőként pedig el kell kezdeni változtatni szülői hozzáállásunkon, hiszen már nem gyermek, de nem is felnőtt lénnyel kell megbírkóznunk. Az új szülői nevelői attitűd közös kialakításában is segítek.

Ebben az időszakban iskolát kell választani a serdülőknek. Nem egyszerű feladat, hiszen semmit sem tudnak a munka világáról és a megélhetésről. Általában egy jófej tanár, a kortársak és/vagy az éppen divatos pályák azok, és persze a szülők akik befolyásolják őket a döntésben. Az általános iskolákban elvétve találni színvonalas pályaorientációs foglalkozásokat, amelyek segítenék a diákokat a választásban. Döntéseink hosszú távra kihatnak életünkre, ezért fontos, hogy tisztában legyünk gyermekünk képességeivel, lehetőségeivel. A tanulmányi eredmény nem feltétlenül tükrözi ebben az időszakban a serdülő értelmi képességeit.

Lényeges, hogy mindig a képességeinkhez méltó feladatokat kapjunk az iskolában, majd a munkában. Ha nem így alakul, akkor unatkozni vagy éppen szorongani fogunk attól függően, hogy túl alacsonyak vagy túl magasak egy adott feladat követelményei. Ahhoz, hogy élvezzük az élet által ránk szabott feladatokat, akár tanulásról vagy munkáról légyen szó, mindig meg kell találni a feladatokban rejlő kihívást. Ezért tisztában kell lennünk, hogy milyen képességekkel rendelkezünk, milyen erősségeink és gyengeségeink vannak.

Ennek feltérképezésében, mint tapasztalt pszichológus komoly segítséget tudok nyújtani tesztekkel és konzultációval.